Háborús bűncselekményeket követhettek el az izraeliek és a palesztinok is
ENSZ-szakértők szerint rendkívül egyenlőtlenül zajlik a küzdelem: a világ egyik legjobban felfegyverzett hadserege küzd az izraeli megszállás ellen küzdő palesztinok ellen.
ENSZ-szakértők szerint rendkívül egyenlőtlenül zajlik a küzdelem: a világ egyik legjobban felfegyverzett hadserege küzd az izraeli megszállás ellen küzdő palesztinok ellen.
A korábban gyilkossággal hencegő Rodrigo Duterte bilincset tenne a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészére.
Az Oscar-díjas színésznő nemcsak filmekben játszott akcióhősöket, hanem a valóságban is belekeveredett egy rázós ügybe.
Egyes értesülések szerint kilencezer embert öltek meg azóta, hogy Duterte elnök lett. Szóvivője persze cáfolta mindezt.
A magyar miniszter a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult, hogy vizsgálja ki az Iszlám Állam által a keresztény közösség ellen elkövetett brutális cselekedeteket, és szigorúan vonja felelősségre az elkövetőket.
A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze előzetes vizsgálatot kezdett a palesztin területeken elkövetett cselekmények ügyében.
Összeomlott az Uhuru Kenyatta kenyai elnök elleni vád a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) emberiesség elleni bűncselekmények miatt folyó perben pénteken, miután az ügyészek nem kapták meg az általuk követelt bizonyítékokat a nairobi hatóságoktól.
Előzetes vizsgálatot indít a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A tavaly novembertől idén februárig tartó időszak eseményeit szeretnék feltárni – közölték pénteken.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság nem indít automatikusan vizsgálatot Janukovics és más ukrán vezetők ellen, hiába határozott kedden az ukrán parlament erről. Az eljárást egy ország, ez esetben Ukrajna nem kezdeményezheti, csak a bíróság főügyésze.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elutasította az afrikai országoknak azt a kérését, hogy halasszák el egy évvel az emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt kenyai elnök és helyettese perét a Nemzetközi Büntetőbíróságon.
Egymást kizárja az a két nemzetközi szerződés, amelyeket az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval írt alá Bosznia-Hercegovina a bűncselekményekkel gyanúsított amerikai állampolgárok kiadásáról – számolt be kedden a Nezavisne Novine című boszniai napilap.
Megadta magát az Egyesült Államok ruandai nagykövetségén hétfőn Bosco Ntaganda, a Kongói Demokratikus Köztársaság lázadó tábornoka, aki ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogadóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
Július 9-re napolta el a kenyai elnökválasztás legesélyesebb jelöltjének számító Uhuru Kenyatta perének kezdetét a Nemzetközi Büntetőbíróság, amely emberiesség elleni bűncselekmény címén indított eljárást a politikus ellen.
Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa bírálta hétfőn a világszervezet Biztonsági Tanácsát, mert nem képes az emberi jogok szíriai megsértésének ügyét a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé vinni.
Újabb meghallgatáson jelent meg kedden Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt Hágában.
A Nemzetközi Büntetőbíróság felszólította csütörtökön Líbiát, hogy adja ki a Kadhafi-rendszer kémfőnökét, Abdullah asz-Szenússzit.
Vizsgálatot indított a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze, Fatou Bensouda Mali ügyében, mert azt feltételezi, hogy az elmúlt egy évben háborús bűnöket követtek el a nyugat-afrikai országban.
Szabadon engedték hétfőn a Nemzetközi Büntetőbíróság négy tisztségviselőjét, akiket hetek óta őrizetben tartottak a líbiai helyi hatóságok.
Pénteken beiktatták tisztségébe a Nemzetközi Büntetőbíróság új főügyészét, Fatou Bensouda gambiai ügyvédet.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) követelte szombaton annak a négy tisztségviselőjének a szabadon bocsátását, akit lázadók őrizetben tartanak Líbiában.